Fotógéppel bármilyen rendezvény hangulatát fel lehet dobni

Bevallom, egy pár hónapja még fogalmam sem volt arról, hogy mi is az a szelfigép. Egy barátnőm hívta fel rá a figyelmemet. Épp színházban voltunk, ami rendszeres elfoglaltságunk. Évek óta ismerjük egymást és pont kapóra jött, hogy a párjaink nem szeretnek színházba járni, ezért úgy döntöttünk, együtt hódolunk ennek a hobbinak.

selfiegep.hu/fotogep

Legutóbb egy nagyon érdekes, különleges darabot néztünk meg. Szeretek színházba járni, szeretek készülni, szépen felöltözni, szeretem azt a hangulatot. Olyan más, olyan elegáns. Hisz egy moziba nem kell kiöltözni, ott tökéletes a hétköznapi ruha, sőt, még furcsa is lenne, ha valaki elegánsan menne a moziba. Pedig az is színház, emlékeznek? Régen filmszínháznak hívták. Nos, akárhogy is, a színháznak megvan a maga tökéletessége. Persze, vannak olyan darabok, amelyek nem nyerték el a tetszésemet, de ezeket sem tartom elvesztegetett alkalmaknak, hisz a színház után általában beülünk egy pohár borra valahova és jót beszélgetünk.

Így történt ez a legutóbbi színházlátogatásunk után is, amikor a borozgatás közben a barátnőm elmesélte, hogy a céges bulira béreltek egy szelfigépet. A selfiegep.hu/fotogep oldalról, és egyáltalán nem bánták meg. Sőt, imádták az egészet, úgy, ahogy van. Felkeltette a kíváncsiságomat, így mutatott pár képet.

A selfiegep.hu/fotogep egy profi tükörreflexes gépből, egy stúdióvakuból és egy fotónyomtatóból áll. A lényege pedig az, hogy egy adott háttér előtt, amit egyébként mi magunknak ki tudunk bérelni vidám szelfiket készíthetünk. Ehhez pedig számos kiegészítőt is kaphatunk, parókákat, álarcokat, maszkokat, kalapokat. Ami pedig a legjobb az egészben hogy a képeket azonnal ki is nyomtatja a fotógép, így azonnal kézbe tudjuk venni, ráadásul rövid videókat, GIF-animációkat is készíthetünk. Nagyon ötletesnek találtam és a mutatott képek alapján viccesnek is a fotógépet.

Így nem kellett sokáig gondolkodnom azon, hogy milyen plusz legyen a szülinapi partimon. Kerek évforduló révén úgy döntöttem, hogy megadom a módját, és ebben a család is támogatott, maximálisan. Egyszer harminc éves az ember, úgy gondoltam, hogy megérdemlem, hogy mindazokkal együtt ünnepeljek, akik közel állnak hozzám. És szerencsés ember vagyok, mert sokan állnak közel hozzám.

Negyvenen voltunk és remek buli volt. A barátnőm persze segített a szervezésben, ami jó jött, hisz egy szülinapi buli összeállításakor sok mindenre oda kell figyelni. A selfiegep.hu/fotogep jó szolgálatot tett, 4 órára béreltük ki, de rövidnek bizonyult ez az idő, így nagyon örültem neki, hogy a helyszínen is lehet hosszabbítást kérni. A háttér tökéletes volt, egy színes, vidám hátteret választottam.

Amire ügyelni kell egyébként, hogy egy háromszor három méteres területre van szüksége magának a szelfigépnek, így ezzel érdemes már előre kalkulálni. A vendégek úgy voltak vele, mint én, hisz a legtöbben még nem voltak olyan rendezvényen, ahol lett volna szelfigép is. De megmondom őszintén, hogy minden várakozásomat felülmúlta. Igazán vidám pillanatokat szerzett mindenkinek, hatalmasakat nevettünk és ami a legjobb, hogy a képeket el is rakhattuk emlékbe, ráadásul digitálisan is megmaradtak.

A selfiegep.hu/fotogep jó választásnak bizonyult és azóta én is mindenkinek őket ajánlom, akik rendezvényt szerveznek. Nem csak egy szülinapi partit tud feldobni, hanem egy esküvőt vagy céges rendezvényt is.