A topcegalapitas megváltoztatja a vállalkozás kultúráját!

Eddig csak egy fajta cégalapítási lehetőséget ismertünk: saját telephelyünkre be tudtunk jelentkezni, vagy egy családtagunkat bevontuk a folyamatba és az ő tulajdonában lévő házba/lakásba jelentettük be vállalkozásunk székhelyét. Szerencsére a topcegalapitas oldallal megoldódik azoknak a vállalkozó szellemű egyéneknek is a problémája, akik még nem rendelkeznek saját hellyel. Van egy szuper ötleted és vállalkozói ambícióid? Meg van benned a vezetői szemlélet és a nagy megvalósítástól csupán az választ el, hogy nem tudod hova bejelenteni a cégedet? Semmi probléma, hiszen itt a megoldás! Felejts el mindent, amit eddig a cégalapításról tudtál, hiszen ez a szuper oldal teljesen átformálja majd a szemléletedet. Ha felkeltettem az érdeklődésedet, akkor olvass tovább, mert garantáltan fontos információkat tudhatsz meg a vállalkozásokkal kapcsolatban!

Először is, mi az a topcegalapitas?

Röviden egy olyan oldal, ami teljesen megkönnyíti neked a vállalkozásod elkezdését. Nem kell aggódnod az adminisztráció miatt, illetve amiatt sem, hogy valami gond történik. Minden információt megtalálsz náluk és még plusz segítséget is adnak a blogfelületükön. Nagyon örülök annak, hogy ez a szuper cég még arra is veszi a fáradtságot, hogy különböző kapcsolódó témákban szolgáltassanak számunkra hasznos anyagokat, melyekből mi is kamatoztathatjuk a tudásunkat. Máshol komoly pénzeket kérnek el egy tanácsadáson, hogy ezeket elmondják, de ők ingyen felkínálják számunkra ezt a szolgáltatást. Céljuk az, hogy a cégalapítás előtt a legjobb döntést hozzuk meg és sikeresek legyünk a vállalkozók világában.

Ezen felül az oldalukon több csomagajánlat is található, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább kedvezőt. Amennyiben például nem rendelkezünk saját telephellyel, úgy az egyik csomagban budapesti székhelyet tud nekünk biztosítani a topcegalapitas. Ebben az esetben ingyenes lesz a Kft. alapítása ügyvédi segítséggel, de még számos nagyon kedvező dolgot tartalmaz ez a csomag. Kíváncsi vagy?

Mik vannak a csomagokban?

Amennyiben a budapesti székhelyes csomagot kezdenéd böngészni, akkor még találni fogsz számtalan kedvező tényezőt, amik miatt garantáltan rá esik majd a választásod. Ilyen például az, hogy kapsz tulajdoni lapot a székhelyedhez és aláírásmintákat is. Az egész konzultáció és aláírási folyamat egyébként nem fog tovább tartani, mint egy óra, úgyhogy afelől sem kell aggódni, hogy egy egész délutános elfoglaltság lesz. A topcegalapitas.eu végtelen profizmussal és precizitással fog mindent előkészíteni a számodra, hogy a megjelenésed alkalmával már csak aláírni kelljen és a személyes tájékoztatás maradjon még a listán, hogy mindent meg tudjatok beszélni a tudnivalókkal kapcsolatban. Már amennyiben van kérdésed, mert a weboldalukon minden lényeges és hasznos információ fel van tüntetve, így efelől nem kell aggódnod egyáltalán.

Ezen felül a székhelyszolgáltatáshoz az első hat hónapban kapsz egy ajándék hónapot is, amiért nem kell fizetned. Azonban végig teljes értékű székhelykezelésben részesülsz, hiszen kihelyezik a cégtábládat, átveszik a leveleidet, melyeket be is szkennelned és továbbítanak a részedre. Semmilyen postai küldemény nem fog elkeveredni, hiszen egy kiváló és profi csapat lesz mögötted, akikre számíthatsz. A teljes listához és a részletes csomagajánlatról való tájékozódáshoz látogass el a topcegalapitas-ra, hiszen én nem is tudom szavakba önteni azt a sokszínűséget, amit ők képviselnek.

Tudod, hogy mi kell ahhoz, hogy céget alapíts?

Ha már felkeltettem a figyelmedet és meggyőztelek arról, hogy még bejegyzett telephelyre sincs szükség a neved alatt ahhoz, hogy tulajdonos lehess, akkor most mesélnék egy kicsit arról, hogy mi kell ahhoz, hogy ezt az egész folyamatot elkezdhesd. Persze vannak feltételek, de nem kell megijedned egyáltalán, hiszen nem nagy ördöngösség. És ugyancsak: az oldalukon minden le van írva részletesen, tehát egyet se félj!

Két fő pozíciót kell meghatározni első körben, melyben majd az általad kiválasztott könyvelő tud segíteni. Mert ugye könyvelőre mindenképpen szükséged lesz. Ezt még az adminisztráció előtt, tehát a topcegalapitassal való találkozás előtt le kell beszélni. A konzultációra már úgy kell menni, hogy mindennel tisztában vagy a pozíciókat illetően, hiszen csak így történhet meg a cég bejegyzése.

Az egyik pozíció a tulajdonos, akinek nincsenek olyan szigorúan megszabott kritériumai, mint az ügyvezetőnek. Tulajdonosi pozícióban kiskorú is lehet, tehát a szülők akár a gyermekük nevére is írathatnak céget. Ezen felül az sem baj, ha NAV-os eltiltás alatt van éppen, ugyanis ennek a kritériumnak sem kell megfelelnie egy tulajdonosnak.

Az ügyvezetői pozíció azonban már sokkal több dolgot ölel fel, például azt, hogy csakis nagykorú, tehát 18. életévét betöltött személy lehet. Legyen cselekvőképes, tiszta legyen az erkölcsi bizonyítványa és ne legyen foglalkoztatástól eltiltva. A tulajdonossal szemben nem rendelkezhet egy ügyvezető NAV-os eltiltással és cégjogilag sem lehet tiltva. Elsőre lehet, hogy nagyon hosszúnak tűnik a lista, de a valóságban igazából nem kell tartani tőle, hiszen a legtöbben rendelkezünk ezekkel a paraméterekkel.

Megalapítottam a céget, de hogyan tovább? A topcegalapitas válaszol!

Nem elég, hogy még megalapítani is segítenek és székhelyszolgáltatást is nyújtanak, még a cégalapítás utáni teendőket is feltüntetik az oldalukon. Ez a minőségi szolgáltatás, amit minden cégtől kötelezően elvárhatunk. Tőlem egészen biztosan öt csillagot kapnak, hiszen bármilyen felmerülő kérdésben segítséget tudnak nyújtani és még csak meg sem kell kérdezni őket. Mindent megtalálok az oldalon lévő leírásokban és a blogbejegyzésekben.

Első legfontosabb dolgod az legyen, hogy nyolc napon belül számlát nyitsz. Ez a nyolc nap akkor kezd el ketyegni, amikor bejegyzésre kerül a céged. A bankszámládon pedig el kell helyezned a bejegyzett tőkédet, amit feltüntettetek a cégalapításkor az iratokon. Legyen minden nálad és őrizz is meg mindent, hiszen ezek lesznek a legfontosabb iratok a céged történetében.

Ugyanígy be kell jelentkezned az Ipari Kamarához és be kell fizetned a tagsági díjat, valamint a NAV felé is lesz egy bejelentkezés. Érdemes ezeket a dolgokat mihamarabb elvégezni, hogy amennyiben valamiben elakadsz vagy nem úgy történik, akkor tudj segítséget kérni. Ha a nyolcadik napon próbálsz pl. bankszámlát nyitni, de történik valami váratlan esemény és nem sikerül, akkor máris nagy gondokkal szembesülhetsz a kezdő cégeddel.

Ennyi lenne az egész?

Természetesen nem ilyen egyszerű, mint ahogy most összefoglaltam pár mondatban, nagyon komoly tervezést igényel egy cég alapítása. Legyen egy szuper ötleted, legyen tőkéd, legyenek garantáltan ügyfeleid, légy tisztába a szabályokkal és törvényekkel. Többször le kell majd ülnöd konzultálni a könyvelőddel, mielőtt bejelentkezel a topcegalapitas.eu-hoz. Azonban egészen biztosan megéri majd őket választani, hiszen nagyon könnyű és gyors lesz a folyamat, ha az ő segítségüket kéred. A díjszabásuk is rendkívül kedvező és 100%-ban megbízhatók.

Szerintem ennyi bevezető épp elég róluk, én is maximálisan meg vagyok velük elégedve. Látogass el az oldalukra és légy egy büszke cégtulajdonos, aki a legjobbakat választja, már a cégalapításkor is. Nagyon fontos, hogy adjunk a minőségre, és szerencsére a topcegalapitas pontosan ezt képviseli. Ne késlekedj hát, csobbanj bele a vállalkozók világába!